Program:
Strandolunk Olaszország, Szlovénia és Horvátország tengerpartjain is!
Szerdán hajnalban elindulunk és egy egy kisebb megállóval eljutunk a híres Postojnai cseppkőbarlanghoz, amely fenséges barlangi formációival és sokszínű állatvilágával sokak szerint a világ legelragadóbb cseppkőbarlangja. Részt veszünk egy felejthetetlen utazáson a barlang kisvasútján és megtapasztaljuk a parányi vízcseppek által évmilliók alatt formált, magával ragadó földalatti paradicsomot. A barlang meglátogatása után az Olaszország és Szlovénia határán található szálláshelyünkre utazunk, ahol egy finom vacsorával zárjuk a napot.
Csütörtökön, a reggelit követően az olaszországi Grado városkába látogatunk el, ami csupán egy háromnegyed órás utazásra van a szálláshelyünktől. Ez a festői szigetváros Észak-Olaszország keleti csücskében, a Trieszti-öbölben, az Adriai-tenger partján fekszik, és a térség leghíresebb fürdőhelyeinek egyike. Egyik érdekessége, hogy a település két, úttá alakított középkori gáton érhető el. Az egyik gáton Aquileia felől, míg a másikon Monfalcone felől közelíthetjük meg a kis Velenceként is emlegetett városkát. Érkezéskor egy rövid sétát teszünk a belvárosban, majd a nap teljes további részét a tengerparton töltjük.
Pénteken, a délelőtti órákban, először a szlovéniai Piran, majd Portoroz városkákat látogatjuk meg, amiket kb. fél órás utazással érünk el a szálláshelyünkről. Piran a Szlovén tengerpart legszebb városa. Ez a bájos városka több, mint 500 évig a Velencei Köztársasághoz tartozott, majd az Osztrák-Magyar Monarchia része volt, így az óváros legtöbb épülete barokk vagy a szecessziós stílusú. Egy rövid sétával felfedezzük a gyönyörű belvárosi részt, majd a nap hátralévő részét a strandolásnak szenteljük a híres Portorozban, ami Szlovénia legelegánsabb és felkapottabb nyaralóhelye a tengerparton futó pálmafákkal szegélyezett főutcával.
Szombaton egy harmadik tengerparti országba, Horvátországba látogatunk, ahol kicsivel több, mint egy órás utazással érjük el Poreč városát, ami az Isztriai-félsziget egyik legismertebb városa, és melynek látnivalói rengeteg turistát csábítanak évről évre a településre. Az Isztria nyugati partján elhelyezkedő, több ezer éves város sok más horvát településhez hasonlóan a római korban indult fejlődésnek, a nevezetességek egy része is ebből az időszakból maradt fenn. A rómaiakat a bizánciak követték, majd a frankok, később a velenceiek következtek, és az Osztrák–Magyar Monarchia része is volt egy ideig a város 🇦🇹🇭🇺. Az első világháború után Olaszországnak ítélték az Isztriai-félszigetet, a lakosság 15 százaléka ma is beszéli az olasz nyelvet. Az óvárosban számos látnivaló megtalálható, melyeket egy könnyed sétával fogunk megtekinteni. A kellemes séta után a környék legkedveltebb strandjára megyünk, és a nap hátralévő részét ott fogjuk eltölteni. Ezen a tengerparti részen a víz kifogástalan, kék zászlós minősítésű. A strand jól felszerelt. Vannak zuhanyzók, öltözők, mosdók, napozóágyak és napernyők bérelhetők, és éttermek illetve kávézók is megtalálhatók. A partszakasz egyes részein árnyékot biztosítanak a fenyőfák, vannak játszóterek, szabadtéri fitneszeszközök, és vízisportokat is kipróbálhatunk.
Vasárnap reggel hazafelé vesszük az irányt, de mielőtt útrakelnénk, azelőtt ellátogatunk a híres Skocjan barlangrendszerbe, ami a szlovén Karsztvidék legjelentősebb, és kétségkívül a leglátványosabb barlangrendszere. Az UNESCO Világörökség részeként védett természeti csoda egyedülállósága, a gazdag cseppkőalakzatok mellett, az irdatlan földalatti kanyon, melynek alján a bővizű Reka-folyó zubog. Páratlan élmény, a sziklafalba vájt úton, több tucat méterrel a mélyben rohanó folyó felett sétálni, a lélegzetelállító függőhídon átkelni, a gigantikus csarnok látványa megigéző. A barlangból kifelé vezető sétaút a Velika Dolina hatalmas sziklakatlanjában, a kilátás a sziklafal széléről pedig már csak hab a tortán.
